A szeretet soha el nem fogy

(Kr. u. 50-100)

- A szeretet soha el nem fogy – írta Pál, aki Senecával is levelezett. Senecával,

aki négyéves volt, amikor Krisztus megszületett, s később kapcsolatot tartott a keresztényekkel.

Róma hálás volt költőinek. Vergilius ha végigment az utcán, azonnal csődület fogta körül, Augustus császár maga intézte birtokügyét, s a császár belső embere, Maecenas, akinek társasága a kor legműveltebb embereiből állott, s aki építkezéseiről és műízléséről híres: boldog volt, ha a nyilvánosság előtt barátkozhatott a költővel.

Róma politikusai fontos szerepet osztottak írókra, költőkre, a rómaiak lelkének erőteljes teljesítménye volt: a világ megfegyelmezése. Tudták, minden fegyelem csak addig tarthat, amíg a fegyelmező lelke teljes akaraterővel áll résen.

- Róma lelkierejét megtartani és edzeni! – fogalmazódott meg a feladat.

A politika szolgálata művekkel: számunkra ma már elég ellentmondásos a

XX. század világháborúi után.

Korunk nagy fegyelmezője most Amerika: az amerikai filmek mindig győztes hőseinek, még a Vietnamban harcolóknak is mindig mindig sikerül. Amerika erős, egységes és legyőzhetetlen!

Akár a Római Birodalom!

Nekünk tatárokkal, törökökkel, osztrákokkal kellett szembeszállnunk: nemzeti függetlenségünk megteremtése alakította szemléletünket.

Az I. világháború kitörésének pillanataiban irodalmunk megdöbbenve állt a szörnyű tény előtt. Schöpflin Aladár írja: az írók egy része bevonult a hadra kelt seregekhez, mások haditudósítóként a háborús propaganda szolgálatába állottak.

Akadtak, akik tollukat a nemzet önbizalmának fenntartására, háborús lelkesedés szítására használták fel, s voltak, akik a háború mielőbbi befejezésére vágyakoztak. Mások elfordultak a háború tényétől. Egy hang hiányzott a magyar irodalomból: az ellenséges népek elleni gyűlölködés. A többi hadviselő nemzetek írói kivették részüket az ellenség becsmérléséből, németek a franciákat és angolokat, franciák és angolok a németeket kisebbítették, nagy volt mindenütt a gyalázkodás irodalma. Az angoloknál például olyan kitűnő írók, mint H.G. Wells, Chesterton, Shaw állottak az ilyen propaganda szolgálatába.

Kis nemzetek írói tudják, hogy a nagyok kultúrája tartóoszlopai műveltségünknek.

A görög kultúra építőköveire emelt Róma hatalmas, gazdag és erős.

Most még.

Korunk nagy vasúttársaságainak is feladat lenne azt az ezüstmennyiséget Rómába szállítani, ami a világbirodalom központjába került. Hiányosak az adatok: Kr. e. 194 és 166 között Görögországból 262 tonna ezüst, Karthágó hadisarca 314 tonna, az egyiptomiak Szeleukida államából 314 tonna ezüst utazott.

Mérhetetlen tömegű vagyonok!

Összehasonlíthatatlanul nagyobbak voltak azok az értékek, amelyeket a provinciává tett és államiságuktól megfosztott területekről hurcoltak Rómába. A legyőzött államok minden királyi és állami birtoka, bányái, sófőző helyei, erdőségei a római államra szálltak. A Róma-ellenes politikusoknak és a legyőzött államok vezetőinek minden vagyonát elkobozták. A karthágóiak által feltárt hispániai ezüstbányák 40 000 rabszolgájukkal, napi egy tonna ezüsttermelésükkel mind a római állam kezébe kerültek.

Hadifogoly-rabszolgák tömegeit dolgoztatták: Macedóniából 150 ezer polgárt – nem katonákat – hurcoltak el. Karthágó elfoglalásakor minden életben maradt személy rabszolga lett. A rabszolga-kereskedők már a csaták előtt megállapodtak a hadvezérekkel a rabszolgák átengedéséről. Délosz szigetén, Apollón szentélyének oltalma alatt rendezték be a legnagyobb rabszolgapiacot. Az emberportékában itt nagy volt a forgalom: sokszor napi tízezer rabszolga is elkelt. Zsidó, örmény, mezopotámiai, hispániai, galliai, dák, dalmát, macedón…

Harácsolás, rablás, gátlástalan kirablás a mértéktelen vagyonosodás alapja.

Hitler, Sztálin is tudtak kiktől tanulni.

A történelem az élet tanítómestere.

Aki látott, már észrevehetett rémeket a láthatáron. Felkeléseket Hispániában, Galliában és Júdeában.

Krisztust, látjuk, leemelik a keresztről.

Tacitus már ír a veszedelmes zsidó felekezetről, de a Betlehemben megszületett új istenről senki sem sejthette még, hogy valamikor Zeusz utóda lesz. Rejtelmes szektája keleti varázzsal izgatta a dekadens rómaiak fantáziáját. Néró üldözései pedig még részvétet is keltettek iránta. Eleinte inkább az alsóbb néposztály körében hódított, hamar rátalált a műveltebb lelkek szomja is, ahogy Babits fogalmazott.

Apostolai mind tudtak görögül: Máté, Márk Palesztinában írják evangéliumaikat.

Tacitus nem is sejtette, hogy a híres, művelt irodalom mellett, melyet a nagyok írtak: terjed a „szamizdat”, rabszolgák ezrei másolnak könyvkereskedőknek. Egyszerű emberek írnak.

- És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország – írta Márk, és mekkora igazság volt ez már akkor is.

- Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem a gazdagnak az Isten

országába bejutni – olvasható Márktól, s elképzelhetjük a hatását az efféle gondolatoknak a kor elnyomottai körében.

Mint Petőfi sorainak a XIX. században:

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Az apostolok kimondhatatlan tisztasággal a galileai mezők illatát, a golgotai kivégzés borzalmát, mesterkéletlen őszinteségüket árasztják.