AZ ISTENEK KAPUJA: BABILON

A britek a világ szenvedélyes műgyűjtői. A kalóz Drake kapitányt lovaggá is ütötték, mert ügyesen gyarapította portyázásai közepette a nemzeti gyűjteményt.

Az egyiptomiak örökéletű üzenete a jövő számára: a rosette-i kő, ez a súlyos fekete kőtömb hieratikus (papi), demotikus (népi) és görög írással üzen nekünk a múltból s a szavak s a mondatok a francia Champollion számára: mintha az interneten érkezett E-mail sorai lettek volna: megfejtette a hieroglifákat, hogy valamennyien megértsük. Miután az angolok Wellington vezényletével legyőzték a franciákat és a tengerek világurai is lettek – egy időre -, az óegyiptomi tudás e fényes bizonyítékát kérték hadisarcul. Jobb, ha ezt mi őrizzük, vélhették, s be is szállították a British Múzeumba, melynek könyvtárában Szerb Antal Pendragon legendájának hőse is átszellemülten olvasgatott, azért is talán, mert tudta, hogy az olvasóterem még mindig őrzött egyik székén ülve Kossuth Lajos is ugyanezt tette.

A tárgytól eltérni nem szeretnék, hogy a magyarok eseteinek felsorolásával a nagyvilágban nemzeti büszkeségünket tovább fényesítsem, csak azt említem meg itt még csupán, hogy a hírneves orientalista Stein Aurél, miután az ősi kínai tekercseket Tun Huang barlangjaiban megtalálta: azokat – természetesen – a British Múzeumba szállíttatta.

Jártam is a termeket többször és napokon át. A ninivei domborművet, a nőstény oroszlánt is itt őrzik, a sebektől vérző, leterített állat mintha a történelem megírt forgatókönyvét is megmutatná: a nagyok is elvéreznek a támadó fegyvereitől, s majd a támadó is ugyanazon sorsra jut.

A sumérokat az akkádok, őket a vad hegyi nép, a gutik, akiket a sémi akkádokkal rokon amoriták győztek le. Istenek kapujának, Babilonnak hívták az Eufrátesz partján – ma Irak területén – felépített városukat, államukat.

A mai Perzsiában, a teheráni Nemzeti Múzeumban is csak álltam, mint Lóth felesége tehette, s mozdulni nem tudtam a nálam magasabb szobornyi törvénytábla elől, melyről Hammurabi majd négyezer év előtti törvényalkotói tudása szólalt meg:

- Ha egy bíró az ítéletet megítélte,… utóbb pedig ítéletét megváltoztatta: …bírói székéből a nyilvánosság előtt távolítsák el.

Szervezett, tudást felhalmozott társadalom lehetett ez már, mélyebb, sokrétűbb, mint a suméroké. Samas napisten védőszárnyai alatt törvényalkotók és – végrehajtók, szabadok, félig szabadok és rabszolgák dolgoztak ebben a – számomra katlani – hőségben. Kereskedtek, írtak, építkeztek, harcba indultak. Utazgatva arrafelé a sivatagokban jutott eszembe: vajon ha már ők megtalálták volna az olajmezőket, fölégették volna az egész világot?

Hettiták, kassziták törtek be Mezopotámiába, a Tigris és Eufrátesz folyamközébe, a sumérek már végképp felszívódtak az akkádok között, de tudásuk minden bizonnyal alkotó génként épült be leigázóik szervezetébe. Ahogy a görög a latinéba, majd később az iszlám szellemisége számtalan kultúráéba, a kereszténység a barbárok tudattalanjának fiókjaiba.

Freud pszichoanalízisének továbbgondolója, a svájci Jung megfontolandó gondolatokat ír e folyamatokról. Fraser, az Aranyág szerzője pedig az egymástól függetlenül vagy egymásra is ható gondolkodási szokások példatárát volt képes fölülmúlhatatlanul megalkotni.

Hammurabi óbabiloni birodalma keservesen úgy győzetett le, mint nőstény oroszlánunk a képen. A kompozíciót is Ninivében – ma Irak területén – faragták, érezvén talán ők is sorsukat, Asszurbanipál és Nabukodonozor asszír kultúráit is lerombolták.

A régész Koldewey ásta ki Bábel tornyát, az épület számomra harmónia és nem zűrzavar. Igaz, a bábeli: az akkori népek soknyelvűségére vonatkozik.

Föníciaiak – római gúnynevükön: punok – arámiak, médek, perzsák, egyiptomiak s egyáltalán nem utoljára héberek, zsidók viszik, indítják, adják tovább a tudás stafétabotját.

A héberek ótestamentuma a II. évezred elejéig vezeti vissza őseik történetét, s írja le az ókori jeleneteket.

Babilon falai ma is állnak, a romok – az iraki forróság ellenére is lenyűgöző látványt nyújtanak: Semiramis függőkertje – vélhetőleg – nem alaptalanul tartozik az ókor hét világcsodájához, mai kertművész talán nem is lenne képes ehhez foghatót kialakítani. Lehet, azért sem, mert korunk uralkodói, mágnásai másra költik a pénzüket, vagy egyszerűen csak nem szeretik oly elragadtatással feleségeiket, mint ahogy Babilonban.

Az asszírok harcias, hódító királya, Nabukodozor Júda államot, annak fővárosát, benne a salamoni szentélyt, lerombolta és lakóit Mezopotámiába deportálta. A héber hadifoglyokat kíméletlenül dolgoztatták. Vajon hányan lelték halálukat a bábeli torony építésekor?

Agyagtáblák szövegei nem közlik ezt, pedig orvosi szövegeket is megörökítettek. Ismertek, gyógyítottak betegségeket, fejlett sebészeti ismeretekkel rendelkeztek: Hammurabi törvényoszlopán pontosan szabályozta a műtétek díjazását, de balsiker esetén a sebész büntetését is.

Vízvezeték is épült, de nem a rabszolgák számára.

Ha egy orvos valamely polgáron bronzkéssel súlyos sebet ejt, s a polgár ebbe meghal, vagy a bronzkéssel a polgár szaruhártyáját nyitja meg és elroncsolja a polgár szemét, akkor vágják le a kezét – vésette kőbe Hammurabi rendeletét.

Dávid és Salamon király fogságban tengődő héber alattvalói talán naponta ismételgették Mózes könyvéből, hogy ne ölj. Ezt az asszírok nem érthették, és sorsuk ezután már az ismert forgatókönyv szerint alakul.

Elveszítenek mindent, helyükre a médek, majd a perzsák lépnek. Látjuk is már Perszepolisz pazar építését: előbb mégis a távoli Kelet indiai, kínai partjainál kell kikötnünk.