SZERELMEK XIV.

Ti, Férfiak és Asszonyok: az idők kezdetétől keresitek egymást,

S ez minden jel szerint így is

Marad az idők végezetéig.

Ha szerettek: az elég!

Ember többet nem kívánhat.

Megkaphatjátok a nőt, de ha nem szeretitek igazán: soha nem lesztek boldogok, s Ti, asszonyok, tiétek a Férfi, de ha nem szeretitek határtalanul: elveszítitek. Szárnyaló nőiességeket, ékességetek, finomságotok, csókjaitok és öleléseitek nélkül ők örök vándorok. Pedig lelkük mélyén ők is csak arra vágyakoznak, amire Ti. Hogy szeressétek őket! S ők titeket.

Sokfelé csavarogtam a világban: mindenütt lenyűgözött az ember alkotta kultúra, ámulatba ejtett a természet, megigéztek, elbűvöltek az asszonyok. Japánban japán, Szumátrán batak, Ceylonban szingaléz, Óceániában fidzsi, Kínában kínai, Oxfordban angol, Európában európai.  Tekintetek, illatok és szenvedélyek fellángoló mécsesként égnek emlékeztemben: Thaiföld, Hong Kong, Gibraltár, Szingapúr, Indonézia és megannyi fény.

Feleségemmel közös életünket Indiában kezdtük el. Bolyongtunk Delhiben, Agrában, India ezer és ezer éves múltjának díszletei között, majd a szent Gangesz partján, az ősi Benáresz szűk sikátoraiban, s minden érintésünk, tekintetünk, sóhajtásunk és vágyakozásunk mintha időtlen idők óta meglett volna már. Távolodtunk a jelentől, a hindu zarándokok zsivajától, s úgy éreztük, egymás kezét fogva Ninive falai között járunk. Az ókorban, a legrégebbi időkben…, s a hömpölygő Gangesz sokkoló, erotikus bűvöletében láthattuk életünket, itt, a benáreszi forgatagban: eredettől a jelenig.

(Neuschwanstein, XIX. Sz. Bajorország)

A legszebb komorna voltál II. Lajos bajor király Tündérmesevárában. Hangod csengése oly halk volt és finom, hogy érkezésemkor azonnal szívembe zártalak, s a kulcsot messzire hajítottam. Amikor bemutatkoztam, oly ékesnek látszottál, csillogó ruhádban úgy ragyogtál, mint a nap.

Később ruhátlanul látva téged, mindig úgy éreztem: szépségednek nincs párja, műves szelence vagy, telve izgalommal.

A várkastély olyan volt, mint az igazi, középkorban emelt épületek. Történt, hogy a király teljesen kimerítette a magánpénztárát, miniszterei korlátozni akarták a hatalmát, összeesküdtek ellene. Mindenekelőtt elküldtek engem, mint orvost, adjak véleményt a király elmeállapotáról. Lajosnak mindössze annyit mondtak, hogy egy Wagner-rajongó és Lohengrin-kedvelő szeretne ismerkedni a kastéllyal. Kényelmetlen küldetés volt ez számomra, de kibújni alóla nem lehetett. Utólag pedig még örülök is neki, mert Veled megismerkedhettem. Maga a vár bűbájos volt, a Pollat folyó zord szurdokai felett a Bajor-Alpok csodálatos völgyében. Távolról nézve a sötétzöld fenyők hátterével cukorhabszerűen könnyed és finom látványt nyújtanak elefántcsont fehér tornyai.

Jelentésemben kiemeltem, hogy a király mindezt álmában eszelte ki és akarata hozta létre. Az álom Lajos gyermekkorában kezdődött. Képzeletét erősen meghatározta a Lohengrin-történet. Ismeretes, írtam, hogy Lohengrin hattyú vontatta csónakon érkezett a Schelde folyón Antwerperbe, hogy Elza brabanti hercegnő bajnoka legyen. Házasságuk feltétlenül szabta, hogy soha ne kérdezze nevét és származását. A nászéjszakán az asszony kíváncsisága erősebbnek bizonyult s megszegte ígéretét. A férj válaszát követően megjelent a hattyú vontatta csónak, s Lohengrin éppoly rejtélyesen távozott, ahogy érkezett.

Felvázoltam azt is, hogy Lajos már gyermekkorában vázlatokat készített Lohengrin kastélyáról, rajzain visszatérő motívum kedvenc madara, a hattyú. Nem hallgathattam el azt a tényt, hogy Lajos félén, érzékeny, romantikára hajló, fantáziadús fiúvá fejlődött. Már tizenkilenc éves korában hallott Richard Wagner műveiről. Szemtanú beszámolója alapján jutott, hogy egy színházi előadás alkalmával az épület közelében levő Alpsee-n rendezte meg Lohengrin érkezését a hattyú vontatta csónakkal kelt át a tavon, miközben a zenekar Wagner-opera megfelelő részletét játszotta.

Megjegyezni mertem, hogy Lajos túl fiatalon, tizennyolc évesen lett király, de öt hét múlva már elküldött Wagnerért, így a legendás művészi együttműködés kezdeményezője lett.

Az egész várkastélyra jellemző a pazarlás, a túláradóan gazdag díszítés, mozaikpadló, központi fűtés és felvonó. Mindazonáltal, tettem még hozzá, a király nem őrült, álomvilágban él.

Itt, a végén, kedvesem, megemlítettem a sok segítséget, melyet tőled kaptam, s kértem méltó megjutalmazásodat.

Így gazdag hozományod kézhezvétele után összeházasodtunk.

Paradicsommadarak között

(Irian Jaya, 1898 – Indonézia)

Termeted sudár pálma, te vagy örömöm és vágyam. Gyönyörű vagy. Virágfüzér. Nincs nálam boldogabb. Fű és virág az ágyunk minden éjszakán, s vágyom, hogy szájam tüzes ajkadra szorítsam.

Mi, a yali törzsbéliek emberemlékezet óta itt élünk a magas hegyek között megbújó völgyekben. Vad, sűrű, áthatolhatatlan dzsungel ez, hála isteneiknek: háborítatlanul élünk itt.

Áldott jó ember az uram. Pihen az ágyban, megmarta egy kígyó s jó mélyen kivágtam a húsát a combján. Még fáj neki, de már nem tart sokáig. Amúgy sem tudna most rám feküdni, mert akkora a hasam, mint egy hangyász sün. Jó nagy gyerek lehet bennem!

Annyi édesburgonyát szedtem, hogy egy hétre is elég lesz, s még egy malacot is elkaptam.

Fejfedőm, egy hátháló, a vállamon át a hátamon lóg, ebben szállítok mindent. Most alaposan telepakoltam. Van étvágy az uramnak. Nagyon le volt soványodva, amikor egy éve feltűnt a dzsungel fái között. Fehér volt a bőre, testét mindenféle ronggyal fedte, érhetetlen nyelvet beszélt. Biztosak voltunk benne, hogy az istenek küldték. A törzsfőnök befogadta és engem jelölt ki, hogy háljak vele. Örömöm telt benne mindig. Most már beszélgetni is tud velem, azt mondja egy nagy csónakon érkezett ide, a sziget ahol lakott, nagyon messze van. Sokszor emlegeti. Azt mondja, hogy ott külön házban főznek, mosakodnak, és egy harmadikban alszanak.

Miért jó ez?

Dísztökből tárolóedényeket készítettek, egyikben friss vizet készítettem, mert a fájásokból arra következtettem, hogy a gyerek meg akar születni. S nem tévedtem. Így is történt. Elfolyt a víz. A ház mögé húzódtam, friss pálmalevelekre guggoltam, és rövid ideig tartó erőlködés után kipottyant a gyermek. Éles bambuszkéssel elvágtam a zsinórt, vizes kezemmel ledörzsöltem a kicsi testét. S ekkor láttam, hogy fehér a bőre a gyermeknek, és fiú.

Boldog voltam, gyermeket szültem az isteneknek!

Kisfiunkat bevittem a házba, odafektettem apja mellé, s én is pihentem egy kicsit. Láttam, amint apja kinyitja a szemét. Sokat beszélt álmában, forró a teste, didereg a láztól. Csak nézi a gyermeket, azt gondolja, talán ez is csak álom. De aztán megértette, hogy a gyermek az övé. S ekkor a fiúcska pici kezével megfogta apja ujját.

Kisfiam! – mondta meghatódva. – Az én fiam! Most már itt maradok Veletek – s nagy kék szemeivel simogatóan nézett rám. Még pihentem egy kicsit, aztán leöltem a malacot, és megetettelek.

Hamarosan visszatért az erőd.