CIVILIZÁCIÓK NYOMÁBAN IX.

Maja szívhangok

Nyers illatú szél szalad és simogatja arcunkat, amikor Hondurasban maják egykori földjére lépünk. Copánban találtak egy régi maja oszlopot: a kőarc,  a maja tekintet tiszteletet parancsoló, az amerikai kontinens ősi kultúráinak egyik szimbóluma.

Ezerhétszáz évvel ezelőtt, amikor faragták, Európában a gótok, frankok, hunok betörése okoz fejtörést. Mai tudásunk szerint a maja szívhangok dobogása nem hallatszik Rómáig, Konstantinápolyig, a kínai császár palotájáig.

Másutt emberáldozatot látunk azték templomban. A pap az áldozat testén térdepel, obszidián késsel felnyitja mellkasát, kitépi belőle a még élő szívet és felmutatja a tömegnek. A spanyol hódítók feljegyzései szerint előfordult, hogy Mexikó városában egyetlen nap leforgása alatt húszezer embert áldoztak fel ilyen módon az isteneknek.

Megtekinthetjük az aztékok egyik nagy templomának alaprajzát is.

Guatemalába, Tikalba, a maják legnagyobb városába utazzunk vissza az időben, abba a korba, amikor a mi világunkban Attila hunjaitól rettegett mindenki.

Tízezrek éltek Tikalban. Mennyi ember mindenütt! Tegyünk sétát közöttük!

A város igazából a mennyekbe vezető lépcső. Hatvan méterre vagy még magasabbra emelkedő építmények tetején egyszerű kis templomok. Színes szövetbe öltözött, vagy egyszerű ágyékkötőt, fejdíszt és jade ékszereket viselő nemesemberek fényűző környezetben pihennek, dolgoznak. Festők, szobrászok, írástudók és csillagászok sétálnak az utcákon. Ott nyitva van egy ablak, s ha benézünk, turistának talán elnézik: festett vakolatokat látunk a szobabelsőkben, tarka maszkok a falakon, függönyök mindenütt, a padlókat jaguárbőr borítja, s a faragott kő ülőhelyeket is.

A főtér és a nyilvános piactér itt az élet legkedvesebb és legszínesebb helyszíne. Agyagárú, posztó, állatbőrök, növények, tollak, obszidián késpengék, jade, kagylók és élelmiszerek árusítása folyik.

American Express kártyát nem fogadnak el, forintot sem: kakaóbabbal kell fizetnünk.

Elhagyjuk a várost, az őserdő kusza gyalogösvényein jaguárok, párducok, pumák, vadállatok cirkálnak, óriási mahagóni-, spanyol cédrus- és pálmafák törtek negyven méter magasba, ágaik tömör, smaragdzöld mennyezetként borultak fölénk.

A maják kiváló matematikusok, egyiküket itt látogathatjuk meg: a nap és a holdjárás alapján dolgozta ki a bonyolult naptári rendszert, meg tudta mondani, mikor lesz nap- és holdfogyatkozás.

Mielőtt Európa exportálta volna betegségeit, fegyvereit és saját kultúráját, itt, ahol csavargunk, az amerikai kontinens őserdeiben, Peruban, a csimuk nyolcszáz éves múltjára bukkanunk. Chanchan, a főváros szárított agyagtéglákból épült fel, házaikat arannyal díszítették. Minták segítségével madár- és halmotívumokat nyomtak a nedves falakba.

Könnyű itt eligazodni, a város szabályos úthálózattal rendelkezik, lakótömbök, piramisok, szentélyek mindenfelé. Hatalmas vízgyűjtőmedencékből szövevényes csatornarendszereken biztosították a vízellátást.

A Smaragd-templom – vélhetően – a betörő barbár indiánok lóistállója lett.

S ahogy talán ugyanezen időben a mongolok a fél világot, úgy az indiánok dúlnak fel itt mindent, hogy majd őket az európaiak tegyék földönfutókká.

A történelem akár egy CD-Rom járja köreit.

Ugyanitt, Peruban, az inkák öt-hatszáz éve, a Machu Picchu tetején, az Andok magas csúcsain építettek várost, törzsük uralkodóját kell inkának szólítanunk.

Fantáziánk játéka lehet: lehívni interneten az inkák honlapját. A home page áttekinthető, s mintha ismerős lenne. Hasonlatos az óegyiptomiéhoz. Az uralkodó itt is saját húgát veszi feleségül. Igazi napkirály ő. Isteni ősüket, a Napot, a termésnek nyújtott meleg és fény miatt imádják. Papjaik figyelik a Nap, a Hold és a csillagok járását, az inka istenségeket. A Naptemplomot a Nap leányai őrzik – az inkák legszebb leányai.

Felvonulásuk valódi szépségverseny.

Hófödte hegyek emelkednek a felhők fölé, meredek sziklákról verődik vissza a tajtékos zuhatagok robaja.

A világ legpénzesebb multimilliomosa lehetne az a vállalkozó, ami a múlt kultúráiba szállítaná őrült pénzért a turistát, ahogy a fizetőképest viszik a Holdra.

A Macchu Picchu csúcsa közelében hosszú, kőburkolatos teraszsor, majd inka házak kőfalai emelkednek, embermagasságnál nagyobb fehér gránittömbökből épült házak, templomok, közterek, fürdők és udvarok sétáink helyszínei.

Mintha álom lenne: olyan ez a város itt a világ tetején. Machu Picchu tervezése és építése: a paloták, templomok, lakóházak, lépcsők, vízcsatornák, kutak és mezőgazdasági teraszok többszintes együttesével mestermunkának számít.

Az építészek görgőkkel szállítatják a helyszínekre az óriási gránittömböket – mintha az egyiptomiakat látnánk piramisokat építeni – s szobrászok, faragók formálják, csiszolják a köveket, melyeket aztán habarcskötés nélkül, hajszálpontosan illesztenek egymáshoz.

A kopár, sziklás teraszokra a hátukon hordják fel a termőföldet. Itt kukoricát, burgonyát, zöldségeket termesztenek. A földeken lámák legelésznek.

S fejlett úthálózat mindenütt a birodalomban.

Lehet, a barbár indiánok elöl menekültek fel ide, a világ tetejére?

A burgonya Európa földjén is honos lett, menedéke az éhezőknek.