A CIVILIZÁCIÓK NYOMÁBAN VIII.

Ógörög szellemidézés

A világ közepére érkeztünk. Nagy Sándor, görög világhódító nem hitt elődeinek, s meg is hajoltak előtte birodalmak, ám mindössze 33 éves volt, amikor meghalt. Követői a következő kétezer-ötszáz évben is újra és újra próbálkoztak, de hiába.

A Korinthoszi-öböl északi szegélyén szállunk partra világkörüli csavargásunk közepette, s az emberi műveltség egy-egy gyertyafényénél megállunk: ahol látni tudunk.

A görögöké oly magasra lőtt rakéták izzása, hogy tűzijátékuk színekben pompázó fénye mindmáig világítja égboltunkat.

Három órás utazással keltünk át a széles fennsíkon, ahonnan teljes egészében feltárult a csillogó, fehér épületek és műemlékek fölé tornyosuló Parnasszus hegy. Egyre tisztábban láthatjuk a hegyoldalt szegélyező szent utat, mely kanyargósan emelkedik a pompás templommal koronázott Apollón-szentélyen át. A sziklákat átszelő szakadékokban folyik a Kasztália-forrás vize.

A világ közepére érkeztünk.

Itt, Delphoi forrásvizénél a jóshely felé indulunk. Püthia papnő háromlábú széken ül, kezében babérággal és kerek tállal, melyben szent víz van.

Nagy Sándor kis táblára rótt kérdését adja át Püthiának.

Püthia révületbe esett, majd artikulátlanul válaszolt. Feleletét pap értelmezte, s versbe foglaltan adta át a hadvezérnek. A jóslat mindenfelé ismeretessé vált:

- Fiam, neked senki sem állhat utadba!

- Az ország legbölcsebb embere vagy! – tudta itt meg Szókratész s nem

Püthia szavaiban nem kételkedhetünk, mert mind a két jóslat igaznak bizonyult, itt, a Parnasszus hegyormai alatt.

Egy görög lakóház, melynek udvarába nem szállt le helikopter, bejárata előtt nem parkolt BMW, termeiben nem volt telefon, lakói nem szövegszerkesztőn dolgoztak, nem az interneten küldték e-mail üzeneteiket: az épület ma is a legigényesebbek otthona lehetne.

Akkor Aiszkhülosz, Szophoklész lakása is lehetne, s ha ide vendégségbe hívnánk Homérosztól Hippokratészig sok személyiséget: támadna elégedetlenség, mert sokuknak az utcán kellene várakozniuk. Nem férnének be.

Az érkezők névsorolvasása is kivárhatatlanul hosszú lenne, s már azt sem lehetne jó diplomataként megoldani: kik üljenek fő helyre.

Jobb őket tehát nem összehívni.

Homérosz lángelméje már megfogalmazta, amit az emberi kultúrák eddigi látogatásaikor már észrevettünk:

- Félresodorja a lombot a szél, de helyébe az erdő mást sarjaszt újból,

mikor eljön a szép tavasz újra: így van az emberi nemzet is, egy nő, más meg aláhull.

S nem ez történt eddig?

Elveszem, tőlem is elrabolják ősi történelmi társasjáték, mintha korok egymásutánjának kedvelt szórakozása lenne.

Balsac karizmatikus alakja áll előttünk,

- Az emberek – szól hozzánk – meghajolnak a lángész hatalma előtt, gyűlölik, iparkodnak megrágalmazni, mert osztoszkodás nélkül harácsol, de ha kitart, meghajolnak előtte.

- Nagy Sándor és a görög világhódító tevékenységének elemzésekor meg is állapítható Balsac igazsága. A nagy hadvezér tanítványa hódító elődöknek: nem hitt tanítómesterinek, hogy azoknak sem sikerült a világot leigázni és leigázva tartani.

Nagy Sándor kitartott, meg is hajoltak előtte birodalmak, ám mindössze 33 éves volt, amikor élete véget ért.

Követői, mint látni fogjuk, az elkövetkező kétezer-ötszáz évben újra és újra próbálkoznak majd.

Már innen megjósolható: mindhiába.

Az emberi tudás, műveltség szigeteit, bástyáit, világítótornyait békés természetű barangolásainkkal sem tudjuk hiánytalanul birtokunkba venni.

A pergamoni, alexandriai könyvtárak porig égtek – s a könyvek, tekercsek – melyek mégis ránk maradtak: szét nem robbantható beton alapzatai mai civilizációnknak.

S e múltból Démokritosz üzenete szól hozzánk:

- Bölcs ember számára minden föld lakható: mert nemes léleknek hazája az egész világ.