(Lehel-Hun u. 6. sarok)

Egy vers és egy irodalmi szociográfia. Mindkettő meghatározó élmény. A vers: Egy mondat a zsarnokságról és a regény: A puszták népe.

Állok a márványtáblája alatt, s a verssorok jutnak eszembe, majd otthon elolvasom az egész költeményt.

Illyés Gyula:

Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallatószobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott “vigyázz!”-ban,
“tűz”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé kapott ujj
“pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van

nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,

a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,

az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
meg abban,
megállt a kapuajlban;

abban, ahogy a “halló”
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;

nemcsak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,

mert zsarnokság van,
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,

ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,

az van a derűtelen
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;

mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;

mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrba-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a tejút is már más,
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,

vonat kereke, hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből,
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába

beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,

néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert mikor ledobtad;
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,

hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;

vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Illyés Gyula 1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. Édesapja Illés János (1870-1931): uradalmi gépész, édesanyja Kállay Ida (1878-1931). Illyés Gyula Ferenc és Klára után harmadik gyermekként született, s élete első kilenc évét töltötte szülőhelyén. Az elemi iskolát a pusztai népiskolában (1908-1912) kezdte, majd 1912-ben, amikor a család Simontornyára költözött, ott fejezte be a negyediket (1912), s végezte el az ötödiket (1912-1913). A gimnázium alsó osztályait több helyen végezte: Dombóváron (1913-1914), Bonyhádon (1914-1916), és a budapesti Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban (1916-1917). Szülei 1916-ban elváltak, anyjával Budapestre költöztek. A felső osztályokat az Izabella utcai kereskedelmi iskolában (1917-1921) végezte. 1921-ben érettségizett.

1920. december 22-én jelent meg első verse (El ne essél, testvér) név nélkül a Népszavában. 1921 őszétől a budapesti egyetem magyar–francia szakos hallgatója volt, decemberben Bécsbe ment, majd Berlinben és a

Rajna-vidéken át 1922. április 24-én érkezett Párizsba.

Alkalmi munkák után egy könyvkötő műhelyben helyezkedett el. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte.

1926 nyarán érkezett haza. Kassák Lajos által szerkesztett Dokumentum, majd a Munka közölte írásait. 1927-1930-ban a Phőnix Biztosító Társaság hivatalnoka volt. 1927. novemberében megjelent első kritikai írása a Nyugatban. 1928-tól a Nyugat rendszeresen közölte verseit, cikkeit. Barátságot kötött József Attilával, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel. Első kötete a Nyugat kiadásában jelent meg (Nehéz föld, 1928). 1931-ben feleségül vette Juvancz Irma gyógytornatanárnőt. 1934-1938-ig a Válasz, 1935-ben az Új Szellemi Front munkatársa, 1937. március 15-én egyik alapítója Márciusi Front-nak, részt vett a Front szervezésében. 1937-től a Nyugat társszerkesztője; 1944-ig a Nemzeti Bank sajtóreferense francia mezőgazdasági ügyekben. Elvált Juvancz Irmától. 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát, akitől Mária lánya született 1940-ben. 1941-ben-ben, Babits Mihály halála után a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag (1941- 1944) szerkesztője.

Amikor egy nemzetközi írótalálkozón fellépett a szószékre és franciául beszélni kezdett, a franciák megtapsolták. Illyés Gyula úgy beszélt franciául, olyan hangsúllyal, hogy aki jelen volt, a szívébe zárta. A franciául jól beszélő, szép hangorgánumú, elegánsan öltözködő férfi a magyar Dunántúl egyik uradalmi pusztáján született, tizenegy éves koráig még kisebb városban sem volt, ifjúságától fogva úgy érezte, hogy a puszták népének fia.

1944 márciusától Németh Lászlóval a Dunántúlon és Budapesten bujkált. 1945-ben nemzetgyűlési, majd rövid ideig országgyűlési képviselő. 1946-ig a Nemzeti Paraszt Párt egyik vezetője. 1945-1949 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1989-ben MTA tagságát visszaállították). 1946 októberétől 1949 júniusáig a Válasz szerkesztője. 1948-tól visszavonult a közélettől. 1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe.

Válogatás műveiből:

Nehéz föld (1928), Sarjúrendek (1931), Három öreg (1932), Hősökről beszélnek (1933), Ifjúság (1934), Oroszország (1934), Szálló egek alatt (1935), Petőfi (1936), A puszták népe (1936), Rend a romokban (1937),Magyarok (1938), Külön világban (1939), Ki a magyar? (1939), Lélek és kenyér (1939), Összegyűjtött versei (1940), Csizma az asztalon (1941), Kora tavasz (1941), Bartók (1955)

1983. április 15-én halt meg Budapesten.